Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009. október - Damjanich-emlékérem

2010.12.17
 
A hónap érme: Damjanich János emlékérem 1986-ból
 
damjanich_janos_bronz_tevveret.jpg

  A most bemutatandó emlékérmet a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Gyöngyösi Csoportja adta ki, egy olyan sorozat részeként, amely méltán ismertté tette a csoportot a hazai éremgyűjtők körében. Az „Aradi sor" létrejöttében  komoly szerepet játszott az a tény, hogy több vértanú tábornok személye is kapcsolatba hozható a várossal. Török Ignác gyöngyösi kapcsolata közismert, Damjanich János és Aulich Lajos pedig biztosan részese volt annak a nagyon fontos haditanácsnak, amelyet 1849. április -jén tartottak az Orczy kastélyban.

  Az Aradi sor megszületésének ismertetése előtt azonban fontos áttekintenünk az előzményeket. Gyöngyös a városi kiváltságok megszerzésének 650. évfordulóját 1984-ben ünnepelte. Ez alkalomból a csoport már 1983-ban kiadta első emlékérmét a város legrégibb címerképével, s kérte az országos vezetőségtől az 1984. évi XIV. Vándorgyűlés megrendezésének a jogát, amit meg is kapott. Erre az alkalomra is kiadott egy emlékérmet, sőt, mivel ebben az évben ünnepelte a gimnázium is fennállásának 350. évfordulóját, erre is megjelent egy érem Bugát Pál arcképével és a gimnázium épületével, ezüst és bronz kivitelben.

  Ezeken a sikereken felbuzdulva vetette fel Molnár József és Szepessy Tamás az Aradi vértanúk sorozat tervét. Szepessy Tamás javasolta, hogy az előlapon legyen a vértanú arcképe és aláírása, Molnár József pedig azt, hogy a hátlapon a trónfosztás utáni hivatalos (korona nélküli) országcímer szerepeljen. Miután a csoport és az országos vezetőség is elfogadta a javaslatokat, elkezdődhetett az érmek megtervezése.

  A megbízást a munkára Bognár György ötvös és éremtervező művész kapta. Bognár, aki a 80-as években több gyöngyösi érem tervezője volt, ez időben komoly nemzetközi elismerést kapott: az albán vasút 100. évfordulójára vert 50 lekes pénzérméjét 1985-ben a világ legszebb vert érmévé választották.. Érdekességként megemlíthetjük, hogy az aradi sor tervezésében Bognár György mellett aktívan részt vett Szepessy Tamás, a gyöngyösi csoport titkára is. Az érmeken 1992-től, a Desswffy-éremtől kezdve az ő monogramja is szerepel.

  A sorozat 14 darabja és a 15., úgynevezett záróérem 1986 - 1999 között jelent meg a következő sorrendben: 1986 - Damjanich János, 1987 - Nagysándor József, 1988 - Knezich Károly, 1989 - Poeltenberg Ernő, 1990 - Lázár Vilmos és Kazinczy Lajos, 1991 - Lahner György, 1992 - Dessewffy Arisztid, 1993 - Aulich Lajos, 1994 - gróf Leiningen Westreburg Károly, 1995 - Török Ignác, 1996 - Schweidel József, 1997 - gróf Vécsey Károly, 1998 - Kiss Ernő (1999-es évszámmal!), 1999 - záróérem. A 13 - 1849. október 6-án kivégzett - aradi vértanú mellé azért került Kazinczy Lajos honvédezredes (Kazinczy Ferenc író legkisebb fia), mert voltaképpen ő volt a 14. aradi vértanú. Rajta társainál valamivel később, 1849. október 25-én hajtották végre a halálos ítéletet.

  Az éremsorozat teljes, díszdobozos kiadásában a középen elhelyezett záróérem körül 15 éremnek alakítottak ki helyet. A 15., üresen hagyott helyre a gyűjtők gyakran a Batthyány Lajos emlékérmet szokták helyezni, mások az érem címeres hátlapját mutatják be ezen a helyen.

  Az érmek ezüst és bronz kivitelben az állami Pénzverőben, az utolsó kettő és a záróérem a Metal Art műhelyében készültek. Átmérőjük 42.5 mm. Mind az ezüst, mind pedig a bronz kivitelből készültek vastag veretű (piefort) változatok is, ezek vastagsága 5 mm, súlyuk 71.7 gr.

A bemutatott Damjanich-érmének az érdekessége, hogy az előlapon, a tábornok portréja alatt az ÁP)640-es, az ezüstvereteken szokásos jelzet olvasható. Ez arról árulkodik, hogy ezt az érmet tévedésből az ezüstveretekhez készített verőtővel verték, ennél fogva ritka példány.