Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Virtuális tárlatvezetés: A forint pénzrendszer

  A rendszerváltás következtében történő pénzcsere először a fémpénzeket érintette a kilencvenes évek elején. Nagy érdeklődést váltott ki mind a szakma, mind a sajtó, mind a lakosság körében a Magyar Nemzeti Bank nyílt pályázata, amelyen az azóta, azaz 1993 óta forgalomban lévő fémpénzek tervezésére írtak ki. A pályázati feltételek szigorúságával, többek között a rövid határidővel is indokolható, amiért mindössze 47 pályamű került a zsűrik elé. Csak teljes sorozattal, tehát a hét címlet: 1, 2, 5, 10, 20, 50 és 100 forintos mindkét oldalának, összesen tizennégy megtervezett oldallal lehetett pályázni. A tervekről az előírás szerinti méretű és minőségű gipsztányérokat kellett készíteni, és azokat kellett az 1 : 1 méretű fotókkal vagy grafikákkal együtt benyújtani. A pályázók nem saját néven, hanem egy választott jeligével versenyeztek egymással és a megvalósítás jogáért.
  1991. novemberében került sor a tervek elbírálására. Az elbírálásban több zsűri vett részt. A terv szerint a tíz legjobbnak ítélt sorozatot kellett volna sorrendbe állítani. Először a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által felkért tizenkét magyar, a szakmában jelentős eredményt elért művészből álló bíráló bizottság szavazott. A művész zsűri első helyre a „Lamantin”, a másodikra az „Inda”, a megosztott harmadik, illetve negyedik helyre holtversenyben a „Weindorf” és a „Rozmaring” jeligéjű pályázatot jelölték. A következő nap az „elméleti” szakmai zsűri folytatta a munkát. A bizottság tagjai voltak: dr. Gedai István (elnök), dr. Héri Vera, mindketten numizmatikusok a Magyar Nemzeti Múzeum részéről, dr. Kovásznai Viktória művészettörténész a Magyar Nemzeti Galéria képviseletében, Tóth Bertalan pedig, az Állami Pénzverő részéről a technikai szempontokat vizsgálta. A nemzetközi zsűri tagja volt még Mark Jones, a British Museum Éremtárának akkori vezetője, Wolfgang Steguweit a Staatliche Museen zu Berlin részéről, Sárkány Tamás pedig a stockholmi Kungl Myntkabinettet képviselte. Bár a két zsűri egymástól eltérő módszerekkel szavazott, a második zsűri is a „Lamantin” jeligéjű pályázó munkáját értékelte legmagasabb ponttal. A második helyre az „Értékeink” jeligét sorolták, a harmadikra pedig a „Regét”. Az eredeti elképzelés helyett nem tíz, hanem tizenegy pályaművet emeltek ki a negyvenhétből. Ezt a tizenegy sorozatot nézhette meg a nagyközönség a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében kiállítva és adhatta le voksát 1991. december végén és 1992. január legelején. Sajnálatos módon a három hét nem bizonyult elegendőnek arra, hogy minden érdeklődő eljusson a múzeumba és szavazhasson. A kiállított sorozatok: Garas, Értékeink, Weindorf, Griff, Rege, Inda, Fontana, Pengő –forint, Vox, Szarvas II, Lamantin. Összesen 12349 érvényes és 399 érvénytelen szavazatot adtak le a múzeumlátogatók. (Csak személyesen lehetett szavazni.)
   A három zsűri helyezési sorrendjét figyelembe véve hozta meg a végső döntést a Magyar Nemzeti Bank akkor kinevezett elnöke, dr. Bod Péter Ákos. Mivel nem találtak olyan sorozatot, amely minden technikai és esztétikai követelménynek egyértelműen megfelelt volna, ezért a pályázatot kiíró bank úgy döntött, hogy az első díjjal járó 1.000.000 forintos díjat nem adja ki. A két második díjas „Rege” (azaz Bartos István Péter) és „Értékeink” (azaz Kósa István) Kiss Nagy András művész konzulensi segítségével közösen dolgozta át a megadott szempontok szerint a saját sorozatát, és kovácsolták egységessé a megvalósítandó sorozatot. A harmadik díjat a „Lamantin” jelige viselőjének, Holló Istvánnak ítélték oda. Anyagösszetételében, megjelenésében egységes, új forgalmi érmesort bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank, amelyek közül az 1, a 2 és a 20 forintos 1993. március 29-én, az 5, a 10, az 50 és a 100 forintos 1993. június 21-én került forgalomba. Az azóta eltelt idő alatt csak a 100 forintos ért meg újabb éremcserét.
  Az új érmesor tervezésekor fontos szempont volt, hogy egységes arculatot tükrözzön. Az éremcsere előtt különböző időpontban tervezett és bevezetett, anyagában és éremképében korántsem egységes fémpénzek forogtak egyidejűleg. Az új sornál az egységes kép érdekében egy művész munkáját kívánták alkalmazni mind a tizennégy éremoldalra. Ez végül nem valósult meg, de az előlapokat és a hátlapokat azonos művész tervezte. Az előlap Kósa István, aki a vésésben is nagy szerepet játszott, a hátlap pedig Bartos István Péter munkája. Mindketten számos emlékpénz tervezését is magukénak mondhatják. (Numizmatikai szempontból előlapnak az az oldal számít, amelyen a kibocsátó hatóság nevét feltüntetik, azaz jelen esetben a Magyar Köztársaságét. A címer megjelenítése nem kötelező a fémpénzeken, de amennyiben az ábrázolás mellett dönt a kibocsátó, úgy azt a kibocsátó nevét feltüntető oldalon kell megjeleníteni. Ez a korábbi forintoknál nem minden esetben valósult meg. A filléreken címer nem szerepelt, az új sor pedig nem tartalmazott már fillér címleteket.)

KépKépKép

Az új sorból az 1-es számjeggyel kezdődő címleteket látták el a magyar államcímerrel, így az 1, a 10 és a 100 forintost. 

KépKép

A többi címleten a hangsúlyos motívum található. Az éremképeket ezúttal a védett magyarországi állatok illetve növények köréből választották. A 2-es számjeggyel kezdődő két címletet, a 2 és a 20 forintost egy-egy védett növény, a magyar kikerics (colchicum hungaricum), a 20-ason a magyar nőszirom (iris aphylla hungarica) díszíti. 

KépKép

Az 5-tel kezdődő címleteken, az 5 és az 50 forintoson pedig egy-egy védett madár: a fehér nagykócsag (ergetta alba) az ötösön, a kerecsensólyom (falco cherrug) pedig az ötvenesen látható.  
  „Kötelező elem” a forgalmi pénzeken a fent említetten kívül a verési évszám, ami az előlap alján középen látható. A hátlapra kerül a címlet megnevezése és alá, kis méretű betűkkel a verdejegy, ami „BP.” és a budapesti verdét jelöli a pengő korszak óta. A technikai paraméterek meghatározásánál figyelembe kellett venni a kilencvenes években egyre inkább elterjedő automata gépi pénzfeldolgozás és a különböző pénzzel működő automaták (pl. telefon, parkoló, termékeket árusító) működését. Összhangba kellett hozni a leendő pénzeket továbbá a környező országok, valamint a hazánkkal legnagyobb kereskedelmi forgalmat lebonyolító országok fémpénzeivel. Az új pénzek anyagai közül eltűnt a korábbi évtizedekre jellemző alumínium, és jelentősen csökkent a nikkel aránya.
A sorban minden második pénz azonos ötvözetből készült.

KépKépKépKép

Az 1, az 5, a 20 és a (régi, azóta a forgalomból kivont) 100 forintos 75 százalék rezet, 4 százalék nikkelt és 21 százalék cinket tartalmaz.

KépKépKép

   A 2, 10 és 50 forintos címletek cinket nem tartalmaznak: háromnegyed rész réz és egynegyed rész nikkel ötvözetei. Színük ennek megfelelően fehér/ezüst illetve a cinket tartalmazóké sárga/arany. Az átmérőjük 16,3 és 29,2 mm között változott. (A 100 forintos lecserélése utána legnagyobb átmérőjű pénz a 27,4 mm átmérőjű 50 forintos.) A legkönnyebb az 1 forintos a 2,05 grammos súlyával, a legnehezebb a korábbi százas volt 9,4 grammal, ma az új százas 8 grammal. A méreten, színen és éremképen kívül peremük ismerete is segít a megkülönböztetésben. Például, ha valaki pénztárcájába nézve csak a peremeket látja, is pontosan tudja, melyik érméről van szó. Az 1, az 5 és az 50 forintos pereme sima, a 2 és 20 forintosé recés, a 10-es szaggatottan recés. A régi 100-as peremét motívum díszítette, az újé recés. Az új, kétszínű (bicolor) 100 forintos 1996. október 21-én hozták forgalomba. Egy ideig három különféle 100 forintos volt egyidejűleg törvényes fizetőeszköz: a nagy méretű, 1993-ban bevezetett, a bicolor fém százasok és a Kossuth-portrés, piros színű bankjegyek.
 
Kép
 
  A régebbi típusú érmével 1998 végéig fizethettünk, és 1999 végéig lehetett a megmaradt példányokat törvényes fizetőeszközre váltani. A váltást több tényező indokolta, például a fémpénzzel működő automatáknál több ízben okozott fennakadást, a mérete több szempontból nagynak bizonyult. Az új típus a régihez képest kisebb lett. A legszembetűnőbb változás mégis a kétszínű érme megjelenése. Ez a magyar pénztörténet első bicolor pénze.
 
Kép
 
  A vert forint történetének addigi legmagasabb címlete, a 200 forintos 1992 és 1998 között volt hivatalosan a pénzforgalom része. Az ezüstpénzzel ritkán fizettek az emberek, inkább eltették azokat. Bevezetésekor, 1992 decemberében az is motiválta a kibocsátót, hogy az ezüst forgalmi pénz megjelentetésével növelje a lakosság bizalmát az akkor igen magas inflációt megélő hazai valutában. Az új pénz technikai paraméterei tudatosan követik az 1947-ben kibocsátott ún. Kossuth 5 forintosét. (súlya 12 g, átmérője 32 mm, vastagsága 1,7 mm, anyaga 500 ezrelékes ezüst). Az első változatot két évszámmal (1992, 1993) verték. Bognár György az előlapra tervezte a kibocsátó hatóság megnevezésén, a címeren a verési évszámon és a verdejegyen kívül a címlet megnevezését, ami a forgalmi sor egyes elemei esetében a hátlapra került. Az éremkép díszítő eleme a Lánchíd képe. Ez szimbolikusnak is tekinthető ábrázolás akkor különös jelentőséggel bírt. A rendszerváltás utáni években a híd, a közeledés kelet és nyugat között előtérbe került. A hátoldalra először választották a kibocsátó épületének ábrázolását. A Magyar Nemzeti Bank budapesti székházának képe fémpénzen korábban nem szerepelt, bankjegyen az 1930-as kiadású 20 pengős hátoldalát díszítette. Az érme alsó részén – szintén egyedülálló módon – a jegybank akkori elnökének, Bod Péter Ákosnak és négy alelnökének, Bódy Lászlónak, Tarafás Imrének, Hárshegyi Frigyesnek és Czirják Sándornak a névaláírása olvasható. A hitelesítő aláírások a papírpénzeken kötelezőek, a fémpénzeken azonban szokatlanok. A pénzt BU, azaz „normál” és a gyűjtők kedvéért proof, azaz tükörfényes változatban is verték mintegy 3,5 millió példányban a 92-es BU-t, 2,5 millióban a következő évi BU-t, a proofból pedig 30-30 ezer példányt. 1994-ben a korábbival azonos technikai paraméterekkel, de új hátlapi éremképpel bocsátottak ki 200 forintos érmét. Az érmére Deák Ferenc portréját választották DEÁK FERENC 1803-1876 körirattal. A tervező ismét Bognár György volt. Nagy mennyiség ebből csak az első évben készült, ezt követően inkább gyűjtésre, tezaurálásra alkalmas mennyiséget adtak ki. A 200 forintos mindkét típusát 1998. április 4-én vonták be, a váltás azonban még további egy évig volt lehetséges.

 TEKINTSÉK MEG ALÁBBI KÉPES KATALÓGUSAINKAT! >>>>>>>>>>>>>>

 

 

Cikkek

1., KÉPES KATALÓGUS - MAGYAR KÖZTÁRSASÁG (1946-1949)>>>>>

2011.01.13

 

Kép

 

 

2., KÉPES KATALÓGUS - MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG (1949-1990)>>>>>

2011.01.02

 

Kép

 

 

3., KÉPES KATALÓGUS - MAGYAR KÖZTÁRSASÁG (1990- )>>>>>

2011.01.01

Kép